RememberSammyJankis!

Nos, nem másnap este, nem is harmadnap, de csak sikerült megnéznem.

Igen, ez már a második amit Hukkk ajánlott nekem, s ez is olyan, amit amúgy nem ismertem, s amiért igaz köszönettel tartozom neki.
A szív bajnokai volt az előző, majd ez, amit napokkal ezelőtt ígérgettem már, hogy megnézem, aztán csak torlódtak semmitérő és semmittevős életemben a dolgok -közben egy mozi-túra is, amiért Ildikének tartozom hálával- s ma, hogy kiderült, végképp bemondta az unalmast édes-drága-okos-kedves gépem, így Hármaska asztali cuccát vagyok kénytelen időnként bitorolni, s nem akartam kiejteni ezt igen likas agyamból, hiszen a gép, amin a link el van mentve imáron az enyészeté, így csak saját erőforrásra támaszkodhatom memóriailag s ugye, ismerve ezen lehetőség igencsak korlátozott voltát, hát jobbnak láttam, ... jobbnak láttam, ma látni a filmet. Amíg emlékszem úgy ahogy az ajánlatra.
(Mert már a cím sem derengett... csak valami, amit meg kell tennem... )

Megnéztem.

Olyan szépeket gondolok most azokról az ifjú, erős hímekről és ifjú, erős asszonyokról, vagy ifjú erős honleányokról, akik éltetik a jelenvaló náci terjeszkedést, de olyan szépeket, hogy azt nem lehet karakterekbe foglalni.

S ez az inger, mármint a szép gondolatok ezen organizmusokkal szemben, akik éltetik ezeket a nemes, emberi, jól megmagyarázott és nyilván igazán igazságos eszméket, eddig sem voltak mások. Hiszen sokat olvastam, majd annyit láttam is, s tanultam is erről a korszakról, és gyárilag úgy vagyok összerakva, hogy nem kell tán külön impulzus ahhoz, hogy a gondolataim stabilak legyenek az ezt éltetőkről, most ez pusztán annyit jelent, hogy ismét, épp most, le is írom. Mert megnéztem ezt a filmet.

Az ördög számtana.
"Kivon... hozzáad... kivon.. hozzáad... kivon... kivon... kivon...."

Kevesebb leszel te magad is, ha csak elveszel.
Igen, ide is tökéletes az integráció fogalma.
Ha nem szereted a sántákat, alacsonyakat, bajuszosakat, feketéket, sokszoknyásokat... zsidókat? Ne akard őt magadhoz hasonlóvá tenni! Ne akard, nem is lehet mindenkit asszimilálni. Az nem jó megoldás. Mindenkiből elvesz.
Vedd tudomásul a másságát, akkor is, ha te nem értesz egyet vele -de nem árt azzal senkinek- és fogadd el!
Integráció.

Ja, hogy akkor nem lehet talicskába gyűjteni az értékeket? Hát, kérem, ammán baj. Tudom. Szar ügy.
Ez az oka, ennyire egyszerű lenne a nyomor a lelke helyén annak aki nácinak áll?
/Kötői kérdés./

.............................................................

Illés prófétának miért nyitják ki az ajtót? Valaki mondja már el nekem, kérem! Többféle utalást is találtam erre, de ahányat olvastam, annyiféle magyarázat volt, így itt is kérem, hátha! Köszönöm.

Meg akartam nézni, és lőn.





Az aláírásért, hisz csak egy szignó kell a segélyhez, s miután tudja, hogy az állást úgysem kapja meg, hiszen nincs ilyen meg amolyan diplomája, sem tapasztalata ezen a területen, így csak kéri Driss az aláírást, s már menne is.

Csakhogy Philippe, lát valamit ebben az emberben.
Ha úgy tetszik. átveri.

 

"Kísérettel sokkal tutibb."
Mondja Driss, mikor az első snitt végén rágyújtanak egy cigire a kocsiban, megérkezvén a kórház elé, ahová rendőri felvezetéssel jutottak. Fantasztikus az a jelenet és megadja az alaphangot az egész filmhez.

Kísérettel sokkal tutibb.
Mondom én... hiszen ez lehet az életem mottója.

"Az igazi hendikep nem a tolószék, hanem az élet nélküle."
Mondja Philippe, mikor elmeséli a története zanza változatát Drissnek. S Driss ezt megérti, érti.

Én is értem.



Driss, Philippe szokásos unalomba fulladó és cicomától megfáradt, születésnapi "meglepetés" partiját valódi ünneppé változtatja.



Nos. A fül egy igen erős, talán a legerősebb erogénzóna. Zöldre színezve pedig pláne hatványozott az inger...



Mindig is... na jó, nem mindig, de néhány éve tudom, hogy a  bajusszal csak a baj van...


/Fotók innen/

"Maga hozzászokott a tragédiákhoz, de én nem!"
Driss hebegi, mikor a siklóernyőbe kötöznék befelé, de éppúgy nem akarja, mint anno a gumikesztyűt felvenni, mert neki elvei vannak... Majd éppúgy, mint annak a jelentősége, ebben is a félelem, tiltakozás átalakul valami más minőséggé, s Philippe után, aki boldogan, a szabadságért és gúzsba kötöttség hátra hagyásááért fenntartások nélkül száll az ernyővel... s persze kísérettel, hisz mint tudható, azzal tutibb...

........................................

Ildike, a barátnőm kísért el, mert jelentkező ugyan akadt, amit nagyon köszönök, de dűlőre jutni csak vele sikerült a részleteket illetően. Annyit gyalogoltam, hogy ihaj... hiszen kísérettel sokkal tutibb... de nagyon-nagyon megérte.

Ez egy vígjáték. Egy életigenlő vígjáték... ha érted, nézd meg! Ha nem érted, akkor is!
Semmit sem fog az ember ezután másképp értelmezni, ha kiröhögi az élet ilyen nehézségeit, ezután sem lesz másképp, ha pedig érti, amiről szól, akkor sem fog változni a dolog. De az egészen biztos, hogy bármerre van a nézőpont ahonnan rátekint erre a dologra, ott jól fog szórakozni.

Netán sírva röhögni. Ahogy én tettem az első snittől az utolsó utánig...

Január 27.

 

(Köszönöm Mariann!)

Mert ennek ideje van.

Ahogy ideje van az ébredésnek.
Ideje van a tisztánlátásnak.
Ideje a gerincnek.



Jelen helyzetben ki is a legnagyobb és legjobb követője ezen nemes gondolatoknak?



/A kép s az idézet innen/

S kik menetelnek utána vakon, szolgalelkűen, nem gondolkozva, mindenen s mindenkin átgázolva?

"Micsoda karrier!

Egy ember, akit közvetlenül soha semmire meg nem választottak. Úgy hívják: Schmitt Pál. A Magyar Köztársaság elnöke.

Egy politikus, aki Demszkyvel szemben is tudott bukni (2002, főpolgármesteri választás).

Egy ember, aki úgy lett olimpiai bajnok, hogy csak a csapata volt bajnok, de ő pástra sem állt, mert tartalék-vívóként ült ott.

Egy sportdiplomata, aki minimum nem ellenezte egy nemzedéknyi magyar sportoló pályafutásának kettévágását és akkori szerepére azóta sem adott magyarázatot ('84 Los Angeles).

Egy szervezet vezetője, melynek lobbiereje és eredményessége 20 éve fokozatosan csökken (MOB, '89 óta elnöke). (MOB= Magyar Olimpiai Bizottság. Ő az elnöke ezer éve)

Egy ember, akinek a vezetése alatt a magyar sport olimpiai eredményei lassan a semmibe és az emlékekbe vesznek.

Aranyak száma: Barcelona 11, Athén 8,
Peking 3

Érmek száma: 30, 17, 10

Helyezésünk az éremtáblázaton: 8.,
13., 21.

Pontszám: 207, 144, 91

Ponttábla helyezés: 7., 14., 20.

Most elkötelezett jobboldali, aki
Kádár alatt helyettes államtitkár,
Horn alatt nagykövet volt.

Egy fantasztikus diplomata, aki bár kineveztette magát nagykövetnek Madridba (hogy közel legyen Samaranch-hoz), majd kineveztette magát Bernbe is (hogy közel legyen a NOB-hoz), 2001-ben a dicsőséges 4. helyet tudta megszerezni a NOB-elnöki választáson, miután ekkor már vagy 15 éve kevert a NOB különböző gittegyleteiben (azt hiszem ennyien is indultak, de ez nem egészen biztos).

Egy válogatott elme, aki 4 év spanyolországi tartózkodás alatt középfokú szinten tanult meg spanyolul
:)))

Egy elhivatott demokrata, aki 1976-tol szolgálta lelkesen és odaadóan a Kádár-rendszert (ekkortól az Astoria Szálló igazgatóhelyettese).

Egy férfi, aki most a múlt rendszer
harcos ellensége és mereven elutasítja
az állás- és pozícióhalmozást, de ő
maga 1983 -ban, például egyszerre volt
az
OTSH ( Országos Testnevelési és Sport
Hivatal)elnökhelyettese, a MOB
főtitkára és helyettes államtitkár. A
rendszerváltást követően volt már
párt-alelnök, országgyűlési-i
képviselő,
EU-képviselő,az Országgyűléselnöke
úgy, hogy sportdiplomáciai tisztségeit folyamatosan megtartotta.

A doppingellenes harc elkötelezett katonája, aki úgy volt megzavarodva

az Annus-Fazekas botrány kapcsán, mint Don Quijote a szélmalom-parkban (kiutazás előtt váltig bizonygatta, hogy a magyar csapat tiszta, s a legkisebb doppingvétség esetén ó lemond a NOB vezetői tisztségéről).

Majd ugyanez a lovag végigasszisztált (bár minden diplomáciai tekintélyét latba vetette, he-he-he), hogy a két fehérorosz kalapácsvető, akik Pekingben Pars Krisztián előtt végeztek, hiába adtak pozitív(!) doppingmintát, megtarthatták érmeiket és helyezésüket!

Egy ember, aki "imádja" Magyarországot, de a gyerekei Amerikában jártak iskolába. Az egyik ott is maradt.



Köszönti a "Kurva Szerény Képességekkel a Csúcsra" mozgalom!"

A Facebook-ról vettem, a Battai Politikai Portál oldaláról.

Egy cikk, nem én írtam, de le akarom tenni itt, a padomon, mert fontos. Ha másnka nem is, de nekem az.

„Én az olajszagú gépcsarnokok, a halálos leheletű vegyi üzemek, a szalagok mellett görnyedők, a ruhagyári asszonyok, a melósok, prolik nyelvét beszélem” – írja facebook bejegyzésében Komjáthi Imre, aki az ország vezetőinek üzen a  a kormánypárti demonstráció napján. Láng Judit és Villás Lajos a békemenetben részt vevő cigányokat konkrétan is megszólítja. Nem értem, hogy miért vagyok hazámban üldözött című sorozatunk válogatása.

Komjáthi Imre vagyok. Borsodból jöttem. Edelényből.
Tőlem ne várjatok míves, cirkolmányos mondatokat.
Én az olajszagú gépcsarnokok, a halálos leheletű vegyi üzemek a szalagok mellett görnyedők, a ruhagyári asszonyok, a melósok, prolik nyelvét beszélem.

Le a falvédőről!

Az én hangom visszhang. A kisemmizettek, megalázottak, elfeledettek üzenetének hangja.
Azoké, akiknek üres rántott leves és híg paprikás krumpli a vasárnapi menü. Azoké, akik saját testükkel melegítik alvó gyermekeiket a fűtetlen szobában. És azoké, akik már reménytelenül elmerültek a kifizetetlen sárgacsekkek ingoványában.
Halljátok hát az üzenetet.
Fel kell emelni szavunkat, és el kell ítélni Schmitt Pál szellemi tolvajkodását!
De tudnotok kell, hogy minket ez már nem ráz fel. Megszoktuk mi már az úri huncutságokat. A duplán felvett költségtérítéseket, a becsületesen befizetett adónkból luxusautókon furikázást. Azt, hogy Sajókaza, Szendrőlád vagy Ózd helyett az Azori szigetekre mennek romastratégiát csinálni.
Ami nekünk fáj azokat nem mástól lopta, és nem mással íratta az „emberek embere”.
Schmitt Pál saját kezével írta alá, hogy Orbán Viktor és hűbéreseinek gyermekei többet érnek, mint a mieink.
Azt, hogy szerzett jogokat lehet visszamenőlegesen elvenni.
A nemzet egységét megcsúfoló pártalkotmányt, amelyben Isten nevét szájukra véve, lábbal tiporják a tisztességes munkához, emberi élethez való jogot.
A 27%-os áfa, az elvett adójóváírás, a gyalázatos Munka Törvénykönyve, amely bérrabszolgákká silányított minket.
Na, ezek fájnak nekünk, de nagyon!
Ilyen törvények aláírásához érettségi sem kell, nemhogy doktori.
Elnökúr, ó elnökúr, hol van a tisztesség, hol van a jellem?
Végezetül egy verssel üzennék országunk vezetőinek. Akinek van füle hallja meg!

Romhányi József: Lepketánc

Mikor a hernyóból lepke lett,

kérkedve repkedett,

hogy fényben keringve mind tovább

csillogtassa hímporát.

A derék kutyának

képére mégis kiült az utálat.

- Villogj csak fent, te szép féreg;

nem lesz nagyobb az értéked!

Hernyó maradsz, bár fent keringsz.

Nem a szárny szab itt mértéket,

hanem a gerinc.

Komjáthi Imre (hat gyerek apja, kétkezi munkás)

.................................................

Az eredeti megjelenés itt található.


"Ami nekünk fáj azokat nem mástól lopta, és nem mással íratta az „emberek embere”.
Schmitt Pál saját kezével írta alá, hogy Orbán Viktor és hűbéreseinek gyermekei többet érnek, mint a mieink."

Tökéletes mondatok.

Ez a megfelelő szó a mai megmozdulásra.

És ez szégyen, de már olyan kicsiny szelete ez az eddig toronymagasan összehordott eszement intézkedéseinek és megmozdulásainak, valamint tagjai nyilatkozatának a jelen kormánynak, hogy tulajdonképpen tökéletesen illeszkedik a sorba.

Kicsiny csavar persze ebben is van. Naná. Mint a nem megszorításokkal operáló gazdaságpolitikában, mely ha mégis úgy érzed, netán bedarál téged, akkor a hiba csakis a te készülékedben lehet. (Vagy esetleg nem a felső tízezerhez tartozol, de ez már egyéni szocprobléma, s mint olyan, nem érhet fel a gyorsnaszád parancsnoki hídjáig...)

Jut eszembe, gyorsnaszád…



/Katasztrófaturizmus naprakészen, innen/

…s lám, a katasztrófaturizmus nemes és mélyen emberi jellemre utaló jelensége működik.
Pedig csak stratégiát váltott a  gyorsnaszád kapitánya:



/Nemzeti tengeralattjárók innen/

A magyar gyorsnaszádból profilváltás következtlben tengeralattjáróvá avanzsált remek ehhez megtévesztésig hasonlít, csak annyi tán a különbség., hogy az még ennyire sem zárt, így mi, akik benne ülünk, teljes egészében ki vagyunk téve az elemek minden játékának... csak és kizárólag a kapitányi híd zárt tér, s ott -még, ideig óráig- egy válogatott elitcsapat terpeszkedhet.
Hogyan kapcsolódik ez a mai nap eseményéhez?
Nos, nagyon egyszerű… az az egymillió ember, igaz magyar, aki demonstrálni kívánt a fidesz mellett, Orbán Viktor és az ő fejéből kipattant s nyilvánvalóan messze földön híresen sikeres politikája mellett, kiment Budapest utcáira. Pontosabban a Kossuth térre.
Mind az egymillióan ott voltak.
Mind, akik –mondom, egymillióan- szívükből hisznek e nemes embernek, s mellette kiállva biztosítani akarják őt végtelen lojalitásukról, s egyben bíztatni is a folytatásra, melyet már most olyan szép sikerek öveznek, mint például, hogy sorra hívják őt haknizni Európa fontos színtereire, s a kontinens plénumán majd egy teljes napot csak az ő nagyságának szántak.



/Széllel szemben innen/

Nos, mi ez, ha nem a siker maga?

De visszatérve az eredeti témához. Egészen pontosan oda, hol a kicsiny csavart, mint olyat említettem. Mert ugye unortodox ezt meg azt vezényel királyunk, így ez sem lehet a megszokott forgatókönyv szerint való. Tehát katasztrófaturizmus sem mehet „rendesen”, akkor sem, ha katasztrófa is van, és van hozzá bőven aljanép is. E kettőt jelen esetben egy helyre nem másnak, mint annak magának, aki a katasztrófát okozta, kell szerveznie. És szervezték, és jöttek, busszal, messziről, fáradságot nem kímélve jöttek a magyarok. Akik valóban magyarok. Még az is lehet, hogy némelyikük már magyar állampolgár is.
Ám az biztos, hogy annyi közük van a hazánk napi dolgaihoz, mint a katasztrófa turistáknak az általuk látogatott helyszínhez.
Ja, esetleg még az ott fellelhető értékeket elhordhatják. Valóban, ennyi közük van.
Mert ez a mai Békemenet nem más, mint annak ünneplése, hogy a magát királynak képzelő Napóleon-komplexusos törpe és sleppje amit csak lehet elrontott, mert hozzá nem értésükkel vagy csak szimplán gőggel és pökhendiséggel eljátszott bizalom miatt a pálya szélére jutatta a hazánkat, s most még, e katasztrófát, melyet ő állított elő, csatlósai által kötelezően ünneplendőnek, kvázi zarándokhelynek nyilvánított ki.

Tehát ez a katasztrófaturizmus viktoriánus olvasata. Na most kifejezetten gratulálok annak az összes egymilliónak, aki kiment és kiállt szíve választottja mellett.



/Ez meg innen/

Vajon a forint erősödött a hírre?
Hogy egymillióan kivonultak a zuccára a zemberek? S mindenüket felajánlották egya zisten jeligére?

..........................

Kis kiegészítés, lefizetve, aprópénzen vett lelkes támogatók, akiket aztán ott is hagytak, ahogy kell, ugye, ahogy a nagynemzetikokárdástisztesség megkívánja....

SO_SI?

 

szólj hozzá: Romák a kormány mellett

"A célunk, felébreszteni a közvéleményt."

 

Szakad a cérna?
Szakad.

Valaki tud nekem még olyan réteget, csoportot mondani melyet nem érint -még- hátrányosan ez a forradalmi politizálásnak nevezett ámokfutás?

S ha már forradalom, erről naná, eszem helyére ugrott egy bizonyos 12 pontból álló "lista", s annak újkori hullámverése....

 

Hová visz minket ez az elmebeteg?

Mint az emlékeztetőm is mondja, melyet éppen ezért tettem ki, le kell jegyeznem a tegnapom Itt, most csak a „hivatalos” részt sorolom, s azokban a saját kicsiny észrevételeim, a személyes történet majd külön.


PROGRAM
TÁMOP-5.5.5/08/1 – A diszkrimináció elleni küzdelem – a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése
„Közös terek – média mindenkinek”
Egyenlő Bánásmód Hatóság 4. workshop
2012. január 18. (szerda)
Hotel Astoria
1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 19.
A rendezvény programja

Dr. Honecz Ágnes, elnök
10.00-10.10 Megnyitó


Dr. Pánczél Márta projektvezető, EBH
10.10-10.40 A diszkrimináció elleni küzdelem folyamatai és eszközei
a TÁMOP-5.5.5. projektben - szolgáltatások és partnerségek a média számára

A képzésről itt már írtam, mikor én részt vehettem azon, s melyet mindenkinek, és ezt nagyon komolyan mondom, válogatás nélkül mindenkinek ajánlok. (Nem, kor, etnikai hovatartozás, politikai szimpátia, szakma, családi állapot vagy bármi más szerinti választék, bárkinek ajánlom!)

Monori Áron tudományos munkatárs, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Műsorelemző osztály
10.40-11.10 Speciális csoportok megjelenítése a hazai médiumokban
Legfrissebb kutatási adatok

Például nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy a médiában a fogyatékkal élők megjelenése a 2 ezreléket éri el.
Hangsúlyozom: KETTŐ EZRELÉK.  Azért ez sokat mond, s a műsorokban való előfordulásunk döntő hányada a tematizált műsorokban észlelhető, ez azt jelenti
- fogyatékkal élők nem jelentenek mást, mint a saját fogyatékosságuk lényegét bármely más tehetségük lenne a hír, az nem kerül be a médiába, mert vagy lerontja vagy épp annyira „elnyomja” a sérültség ténye azt, hogy már csak ez utóbbi marad a hír értékű;
vagy
- az integráció, mint olyan, nem létezik. Tehát, a fogyatékkal élők, nem jelentenek hírt a nem letagadható, nem elhanyagolható, de nem egyértelműen s kizárólag lényegü(n)ket adó fogyatékosság(un)k ténye nélkül.

Ahogy az is kiderült itt, hogy a melegekre, mint külön csoportra, nem készült ehhez hasonló kutatás, vagyis nulla adat van arról, hogy ezen védett csoport milyen arányban jelenik meg a médiában.

Az viszont létező adat, hogy a roma identitásúak megjelenése arányában 24,5%-ban s ebből is igen magas az arány e csoport együttes említése a bűnözéssel. Mely figyelembe véve a média vélemény formáló erejét, meglehetősen visszás.
Vagy például –amíg voltak- a kibeszélőshow-kban a romák szerepeltetése csak olyan helyzetekben, szituációkban volt tetten érhető, mely a romák felé táplált előítéleteket mintegy visszaigazolta.
Itt ismerkedhettem meg egy számomra új fogalommal, mely remekül leírja –mivel erre szolgál-, azt ami ma is tapasztalható a többségi társadalom markáns részében, s ez a csoportok közötti diszkrimináció, nos, ehhez a médiagettó hozzájárul, s közbevetném, itt felmerül bennem a klasszikus kérdés: mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Tehát Mónika rárepült az élő témára, vagy Mónika segítette erősödni s ekkora mértékűre nőni a diszkrimináció csíráját?
Fogós kérdés. Ugye? (S most Mónikáról, mint általános jelenségről beszéltem….)


Mikor szünet lett odamentem Monori Áronhoz, és megkérdeztem, hogy van-e polkorrekt meghatározása a fogyatékkal élő kifejezésnek. Azért, mert előadása közben, minden alkalommal „fogyatékosok”-ról beszélt, s mi, Zsuzsival és Mariannával minden alkalommal felszisszentünk, közben nem akartam ezzel előállni, mert egy nyuszi vagyok –bár Zsuzsi bökdösött, de én gyáva vagyok, mint tudjuk-, de szünetben nekiszegeztem a kérdést. S készségesen válaszolt. Azt mondta nincs erre ilyen irányelv, s amint láttam előbb nem is igen értette amit kérdeztem, ezért hozzátettem példának a süket-siket szópárt, melyből az első hülyét a második pedig a halláskárosultat jelenti, no meg azt, hogy ezt én nem tudtam a balesetemig, vagyis 10 évvel ezelőttig, de aztán –mondhatni- saját bőrömön érezve tapasztalhattam meg, hogy igen, nagy különbség van ezen kifejezések között. (Az is lehet persze, hogy csak erről az oldalról tűnik ez fel, de innen egyértelmű.) Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy mivel keresem meg, s kifejtette, hogy ő nem egy született előadó, s írásban vagy ha röviden kell egy konkrét témáról beszélnie, akkor természetesen a fogyatékkal élő kifejezést használja, de itt, most, annyira sokrétű és viszonylag hosszú, több területet felölelő, eklektikus előadást kellett tartania, ezért valóban nem figyelt erre külön.
A 2001-es népszámlálás adataiból kaptunk két részletet, egyik a fogyatékkal élők aránya, mely szerint magát valamely fogyatékkal élőnek 540.000 ember vallotta akkor, míg romának 189.982 fő. Azért nem a tavaly év végiből, mert azon adatok feldolgozása még nem történt meg, tehát nem ismertek a jelenlegi keretszámok. (Nos, mindenképpen érdekesek ezen adatok is, és azt nem szabad elfelejteni, hogy önbevallás történik egy népszámláláskor. Az is elhangzott, hogy a zaklatott, a többség által kvázi ellenségként kezelt csoportok tagjai sokkal kisebb arányban vallják magukat annak, ami. Ez tökéletesen érthető. Ahogy az is, amit már most hallani vélek, hogy bizonyos oldalról, mi ennek a magyarázata…)

11.10-11.30 Kávészünet
Én nem mentem le kávézni, hanem készítettem néhány képet.








Balatoni Zsófia social media szakértő, Uniomedia Communications
11.30-12.00 Közösségi média - progresszív külön út vagy a hagyományos
hírszolgáltatás partnere

Kiderült, hogy a Facebook magasan a legnagyobb hányaddal rendelkezik a felhasználók tekintetében a közösségi hálók körében, s annak nemcsak a társadalmi kapcsolatokban van szerepe, de például vélemény formálásban is, és talán még érdekesebb, hogy konkrét adománygyűjtő oldalak is szép számmal találhatóak.

Ezek mellett a közösségi média például arra is jó, sőt, sokkal jobb megoldást kínál, ha egy magánembernek egy társasággal, egy nagy céggel van feloldhatatlannak tűnő problémája. Erre tökéletes példa, az ott bemutatott videó is, mely egy zenészről szól, melyet ő is készített, s a történet a következő: fellépésre utazott Halifax és Chicago között, ahogy kell feladta poggyászként a gitárját, mely ugye munkaeszköze is, majd mikor megérkezett azt összetörve kapta meg. Bejárta a reklamáció rendes útját, minden lépcsőn elutasították panaszát, ezért készített egy pár perces videót, melyben elmondta a történetét, majd azt feltöltötte a Facebook-ra.
Íme:

Jogesetek az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárásából
Nemzetközi és hazai joggyakorlatok

Nagyon elcsúszott időben az előzetes terv így a szekcióülésekből csak egyen tudtam részt venni, pedig szívesen mentem volna akár mindegyikre is, de csak erre jutottam be.

Nyolcan voltunk az ülésen, melyen előbb álláshirdetéseket vettünk górcső alá az esélyegyenlőségi törvénynek való megfelelésük miatt, majd az EBH eseteiből kaptunk kisebb csoportokban egyet-egyet, s azokat kellett elemezni, kivizsgálni s ítéletet hozni az ügyekben. Majd elmondták, hogy valójában mi is volt a döntés.
Itt a kiscsoportban résztvevő volt A Város Mindenkié csoport egy tagja, vagy a HÁTTÉR Társaság A Melegekért egy képviselője, valamint egy újságíró egy egyháztól, két roma hölgy egy borsodi faluból vagy egy jogász a fővárosból. Sajnos a később bekapcsolódókra nem emlékszem. Mea culpa.


Dr. Sebestyén Andrea, EBH
Pénz vagy akarat kérdése?

Szabó Zoltán szervezeti kommunikációs tanácsadó, Fogyatékosügyi Kommunikációs Intézet
Tippek és tanácsok a tartalomszolgáltatók számára

Az információ elérése – Durgonics Tamás saját tapasztalatai
Látássérült emberek és az internet
A hátrányos megkülönböztetés felismerése
Érzékenyítő gyakorlatok a média képviselői számára

Dr. Pánczél Márta TÁMOP-5.5.5 projektvezető, EBH
A hátrányos megkülönböztetés felismerése
Érzékenyítő gyakorlatok a média képviselői számára

15.00-15.20 Kávészünet
15.20-16.00 Szekcióvezetői összefoglalók, visszajelzések

Az illusztráció a Fiatalok a diszkrimináció ellen című ifjúsági akcióra beküldött pályaművek egyike,
Igen, én ideteszem azt a képet, ami nekem a legjobban tetszett, illetve tetszik, mert a segédanyagok egy mappában vannak elrendezve, így kaptuk meg –jegyzetek, prospetkusok, ismertetők, cd- s annak a borítóján négy kép van a pályázat alkotásaiból.
Az egyik ezek közül Módos Dominika: KI-teremtés




A végét már nagyon nehezen bírtam csak kivárni. És ennek nagyon egyszerű, fizikai oka volt, legszívesebben nyüszítettem volna a fájdalomtól, amit a csípőm indukált bennem a számára szokatlan mennyiségű üléstől. De nagyon, nagyon érdemes volt ismét elküzdenem magam odáig.
Köszönöm, hogy ott lehettem!

-------------------------------------------------------------------
Közös terek - média mindenkinek
Egyenlő Bánásmód Hatóság TÁMOP-5.5.5 program 4. workshop
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) Európai Uniós támogatású TÁMOP-projektje a diszkriminációmentesség
követelményére, a hátrányos megkülönböztetés áldozataira, illetve a jogaik
érvényesítésében szerepet vállaló szervezetekre fókuszál.
A hatóság workshopjainak célja a párbeszéd, a tudásátadás és a tapasztalatcsere. Olyan információk
és tapasztalatok megosztása, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a különböző szervezetek, így
hangsúlyosan a média is, következetesen érvényesíthessék szolgáltatásaikban az egyenlő bánásmód
és a diszkriminációmentesség követelményét.
A rendezvény arra törekszik, hogy a résztvevők képessé váljanak a diszkriminációs mechanizmusok
felismerésére, azok megfelelő kezelésére és ezáltal a védett tulajdonságú társadalmi csoportok
esélyegyenlőségének feltételei megerősödjenek.
A média kifogyhatatlan eszköztárral rendelkezik a védett csoportok (nők, romák, kisgyermekesek,
idősek, fogyatékosok, etnikai vagy kisebbségi csoportok) sokszor méltatlan és kiszolgáltatott
helyzetének tudósításához. A hatóság negyedik workshopja a média felelősségét hangsúlyozza a
társadalmi kommunikációban és az antidiszkriminációs szemlélet széleskörű elterjesztésében.
A plenáris program során a résztvevők tájékoztatást kapnak az Egyenlő Bánásmód Hatóság 2011. évi
jogalkalmazó tevékenységéről és a TÁMOP-projekt folyamatairól. A szekcióülések pedig elsősorban a
diszkriminációs ügyek helyes, társadalmi kontextusban elhelyezett, előítélet-mentes tolmácsolására és
kommentárjára irányítják a figyelmet, valamint a befolyásolás tudatosságának elmélyítésére
törekszenek az attitűdöt is formáló gyakorlatokon keresztül. Emellett a jelentkezők megismerhetik a
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hazai sajtóról készült legfrissebb kutatási adatait, illetve a
Fogyatékosügyi Kommunikációs Intézet szakembereitől a tartalomszolgáltatás akadálymentesítésével
kapcsolatos kérdéskört.
Az esemény arra szeretné ösztönözni a média képviselőit, bátrabban, gyakrabban és nyitottabban
nyúljanak az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos esetekhez. S többek között arra is keresi a választ,
hogy a téma iránt elkötelezett civil blog és social media oldalak hogyan teljesíthetik ki a védett
csoportokról szóló hiteles tájékoztatást: inkább kiegészítik az erre szakosodott (hír)műsorokat,
nyomtatott és online sajtót vagy progresszív külön utat képviselnek a tájékoztatásban?
Vitassuk meg együtt!
A rendezvény a TÁMOP-5.5.5. A diszkrimináció elleni küzdelem – a társadalmi szemléletformálás és hatósági
munka erősítése című projekt része.
 

Ez egy 2008. decemberében írott posztom, de most ideteszem ismét. Mert a tegnapi workshopot kell lejegyeznem, ehhez kerestem anyagot itt a padomon, s ez is elém került.Oda nem tartozik, de a jelen napok történéseihez, a hullámokhoz melyek bennem is és mindenfelé csapkodnak, nagyon is jó illusztráció. Tehát, egy szép emlékű boldogabb idő MÉM játékának szelleme:

Ágnes kérésére most sutba  teszem kicsit a berzenkedésem, miszerint a "mi lenne ha" feltevés nem az én pályám. De ilyen léptékben, mint a mostani MÉM játék, tulajdonképpen belefér.
Sőt!
Szóval, én Ágnessal ellentétben nem emlékszem az eddig letudott körökre, ám biztos, hogy volt ilyen szép számmal, hiszen -hacsak el nem b@.om- most vagyok itt utoljára. Memóriám gyakorlatilag nincs, ám képzelőerőm akad, tehát nézzük.

Talán
1. Kezdjük réges-régen. Mondjuk az ókorban, ha nem is Egyiptomban (mármint az ókori Egyiptomban, amit ugye a történelem órákról legalább nyomokban ismerni vélek), de mindenképpen az antik világ valamelyik egyeduralmi birodalmában. Csakis elnyomott, dolgos -kényszerűségből, éhbérért dolgos- rabszolga, vagy valami hasonló "rangú" darab-darab számba vett "töltelékéletet" élhettem.
Tán engedelmességet kellett akkor, ott tanulnom. Hogy férfi voltam-e vagy nő? Gyanítom férfi.



 



2. Aztán; Ágnes ugyan már ellőtte ezt, de mikor olvastam a kiírást, első gondolatom az volt, hogy boszorkány is voltam egyszer. Most nincs semmi sokadik érzékem, valahogy ezen receptoraim elkoptak az idők során, vagy pusztán arról van szó, hogy ezt a leckét már megtanultam, s most, ebben a körben, nem venném hasznukat a tanulásban. De akkor, s ez gondolom a középkor, egy kis faluban éltem, csapzott, hosszú hajam volt, ami jellemzően mélyvörös árnyalatban játszott és a külsö jegyek ellenére, meg is feleltem azoknak. Átkot szórtam, hisz eleinte csakis erre tudtam használni az erőt, amit korán még nem is erőnek, hanem valamiféle szimpla tulajdonságnak tekintettem, s kizárólag önös érdekek vezéreltek. Aztán később már tudtam használni, rendeltetésszerűen használni az akkor már felismert erőmet, és inkább a jövőbelátással "operáltam".
De ez sem mentett meg attól, hogy példát statuáljon velem az egyház, s a falu főterén, máglyán végeztem ebben a körben.

 



3. Szintén a középkorban esett  meg, hogy szegény családba, sokadik lánygyerekként születve, már nem volt helyem. Szüleim apácának adtak. Itt kellett az alázatot megtanulnom. Egy szűk cellában éltem, igen hosszú, keserves életet, miközben a szegények ápolásában segédkeztem. Ennek folyománya, hogy természetesen tifuszban haltam meg, iszonyú kínok közt, magányosan. Senkinek sem hiányoztam, de a soros leckém, az alázat, minden percben velem volt.
Meg is tanultam, hogy soha többé ne kerüljek a vallás közelébe.


 

/Apáca innen való/

4. Nem jó ez, de gyanítom, hogy a huszadik század közepén én valami nagyon aljas, velejéig gonosz dologból vettem ki a részem. A szó legrosszabb értelmében bárhölgy voltam, s a személyes jólétemért sorra beárultam az üldözött népcsoport általam ismert tagjait. Ezzel egy darabig népszerű is voltam az elnyomó rezsim tisztjei körében, de mikor elfogyott a célpont -akiket feladhattam volna-, és a tisztek is más játékot találtak maguknak én rövid úton az általam korábban besúgott emberek sorsára jutottam. Valamelyik lengyelországi vagy németországi koncentrációs táborban végeztem, de az is lehet, hogy már a vagonban felismertek az "áldozataim" és mondjuk szomjan haltam az út során. Nem is csodálkoztam.
Ha mást nem, hát a nyíltságot megtanulhattam itt. Mert az őszinteség hiányának eredményét saját bőrömön érezhettem.


 
 
/Matahari/

Matahari persze csak illusztráció, hiszen ő az 1920-at sem érte meg, de az I. világháborúban hasonlóképp "áldásos munkát" végzett, mint én kicsit később, a II. világháború éveiben. Ja, és én híres sem vltam, hírhedt is csak igen szúk körben.

........................................................................................

És itt az, amire emlékszem is.
A huszadik század harmadik harmadában születtem, átlagos magasságú, ikszlábú, vöröshajú, dagi kislányként. (Ezek, s az öcsém segítségével megtanulhattam a másság elfogadását.) Nem könnyű gyerekkor után, boldog életet kaptam. 17 évig éltem boldog, teljes életet. Aztán egy hideg téli délutánon ott maradt a testem élettelenül a hatos út mellett, a szántóföldre rohant autóban.
Alma voltam, s vagyok most is.

 


Abból az életből a legfontosabb megtanulnivalóm az, hogy létezik a teljesség. Az, hogy nem vagyok egyedül akkor sem, ha kíméletlenül összenyom a magány, az, hogy velem van akkor is, mikor eltorzult arccal ordítanék a semmibe...

De azt még meg kell tanulnom, hogy mi is a feltétel nélküli szeretet. Ezen még dolgozom. Ha már kész vagyok, majd szólok.
Vagy nem is, észreveszi akit érdekel, hogy már nem futom a köröket.

................................................


A képek, s a szöveg is most innen, hiszen ez csak egy "utánérzés" vagy inkább egy ismét felsejlő árny. Mely ha mást nem is, de egy hosszú hümmöt megér.
Ar eredeti azon részét, ahol meghívok a játékba embereket azért nem teszem ide már, mert egyrészt már nincsenek itt ők, akiket meghívtam akkor, másrészt meg, ha valakinek van kedve, tegye meg, hogy felveszi a kesztűt, kíváncsian várom, de jelen helyzetben nyitva hagyom e kaput. Csak nekem fontos ez.


 

Elfáradtam. Most jelzem, hogy ne sikkadjon el és holnap, mikor magamhoz térek, valóban lejegyzeteljem a történteket, tapasztalkatokat.


TÁMOP-5.5.5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem és társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése
"Közös terek - média mindenkinek"
Egyenlő Bánásmód Hatóság 4. workshop

Tehát most csak amolyan emlékeztetőnek, magamnak, sorkiemelőként, két videó, melyek szóba kerültek a rendezvényen, s amik a Te mit tennél? Közművelődési Egyesület munkáját dícsérik.

Mikor ma levetítették ezt nekünk, rákérdeztem, mert nem bírtam ki -s bár több kérdés is előtolult bennem, no meg némi kis, hogy finom legyek méltatlankodás-, hogy  a csoki a végén a dramaturgia része vagy spontán jelenet?
De a hangos, markáns, karizmatikus véleménynyilvánítás hezitálókat feljogosító és keménnyé, hideggé, igazságtalanná tevő vezérelvvé válhat. Itt kicsiben.
És itt-ott nagyban is... de ezt csak csendesen dünnyögöm így fáradtan...


..........................................
Egy megjegyzés még az elsőhöz, csak a szerkesztő megint nem azt teszi, amit én kérek... tehát:
A nagy hang feljogosítja a többit is, hogy kimondja? Ha egy csoportot elég hangosan ellenségnek kiáltunk ki, előbb-utóbb a hangerő miatt, az állítás igazsággá nemesül?

Igen, látom, mi történik. Csak költői kérdés volt.

........................

S a csoki spontán jelenet. És ez egyszerűen óriási. Nekem azt jelenti, van remény, mégiscsak vannak emberek a humanoidok között.

Figyelj, nézd végig, és írd le amit gondolsz.
Érted?

 

Ehhez "passzol", érett, felelősségteljes felnőttek... Még választhatunk.

Nézz, láss és értelmezz...

...ha képes vagy rá...




"Üzennénk azoknak, akik zászlóégetésükkel tegnap az EU ellen agitáltak: még szerencse, hogy a történelem mindig a józanul gondolkodókra emlékezik"
/Egymillióan a magyar sajtószabadságért/

...ööö... pontosabban hajlandó valaki legalább eljátszani, hogy érdekli ez a film s vállalni a bonyodalmat az én oda- illetve hazajutásomban, valamint az esetleg netán adódó ottandi macerámban? He?

Én a minap tudtam meg, hogy van ez a film, s azóta szeretném látni. Csak hát, ez sem megyen nekem magányosan, mert kényelmes vagyok, ugye. Úgyhogy várom a jelentkezőket!
Persze az ideális az lenne, ha valaki meg tudná nekem szerezni akármilyen hordozón, tehát csak tessen csak tessen csillogtatni mindenféle tehtségét mindenkinek e téren!
Íme, erről van szó:



/Életrevalók eredeti francia plakát innen, e/

Ejtőernyős balesete után tolószékbe kerülve Philippe (François Cluzet), a dúsgazdag arisztokrata felfogadja kisegítőnek Drisst (Omar Sy) a külvárosi gettóból jött férfit, aki nemrég szabadult a börtönből, és látszólag teljesen alkalmatlan az ilyen feladatokra. Két világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepetésszerűen barátság lesz, amely szinte érinthetetlenné teszi őket a külvilág számára. © filmtrailer.hu

 

Nos?

Jah.

- Segíts!
- Mi a baj?
- Nem értem....
- Értem.
- De én nem....
- Mondom, értem.
- Ja? Ja. Egyformák, ezek mind egyformák. Sorminta. De minek? Mire fut ki ez a sorminta? És miért csak most veszem észre, hogy ez egy minta?
- Ezt neked kell kitalálnod.
- Nekem? Miért pont nekem? Most mondom, hogy nem értem!!
- Pedig ezt neked kell tudni, ezt Te is tudod! Mottó: gondolj, gondolj!



/Mici' meg Malac' ehun laknak e/

Tudom, na. Osztán gondolok is.
 

S nagyon nemcsak mára, de ez a tantusz ma esett le, épp az imént.

Nem ragozom, mert felesleges lenne.
Daewooval beszélgettünk, s közben leejtette ama elébb említett érmét.

Ha Rómában élsz, élj úgy, mint a rómaiak!


Ahogy utánanéztem, kiderült ennek az eredete -vagy tudom én??, de egy változata- a következő, s ezt talán a jelen helyzetre vonatkoztatva vehetné ki-ki fontolóra.

Ha Rómában élsz, élj római módon; ha másutt élsz, élj úgy, ahogy ott élnek.
(Ambrosius)


Vehetné, igaz?

... hiszen eddig csak tudtam róla, hogy van ez, tudtam, hogy kvázi világhírű is, tán. de ennél több nemigen érdekelt róla.
Most kicsit utánanéztem, hogy mégis mi ez, megnéztem, elolvastam cikkeket róla, és lám.... köszönöm. :)

Lehár Ferenc: A víg özvegy

S egy zanza a történetről:

"Mi más kell egy operetthez, mint nagyszerű dallamok, izgalmas történet és sok-sok szerelem? Ha Lehár Ferenc nevével fémjelzett darab kerül színre, akkor mindez szinte automatikusan adott. Különösen A víg özvegy esetében, melynek számos világhírű slágere egy fájdalmasan szép szerelmi történetet foglal keretbe.
Glavari Hanna, a dúsgazdag özvegy hosszú évek múltán újra találkozik fiatalkori szerelmével, Danilovics Danilóval. indketten változtak az évek folyamán: a nô gyanakvó lett és kemény, a férfi cinikus és lump. A múltbeli tévedések és a jelenbeli sértések pedig nem hagyják, hogy a két egymásnak teremtett ember könnyen megtalálja az utat a másikhoz. Egy nehezen meg- és újraszülető szerelem története az övék, melynek hátterében egy gazdasági válsággal küszködô délkelet-európai kisállam politikusai taktikáznak a maguk és az ország túléléséért.
A víg özvegy zenéjét és történetét a szenvedély - a ki nem élt, az elfojtott és a kirobbanó szenvedély - járja át. Talán ezért is lehet mindenkor olyan elemi hatással nézőkre-játszókra egyaránt.
Bécsben 1905-ben, Budapesten 1906-ban mutatták be nagy sikerrel a darabot, amely ezután elindult hódító útjára. Szerte a világban, operett- és operaszínpadokon egyaránt játsszák; állítólag nincs olyan este a Földön, hogy valahol ne lenne műsoron...
Most, néhány év kihagyás után, A víg özvegy új rendezésben, új szereplőkkel, megfiatalodva tér vissza Budapestre. " /Innen/


S egy részlet csakis a hangulat kedvéért, ugye. :)

Én így játszom. :)

Hogy megkegyen nekem ez, itt, a padomon...

Ezek ugyanazok

Ahogyan 40 évvel ezelőtt is már voltak nehéz idők
de a Kondratyev-féle ciklusokkal sohasem törődtek ők
Mer’ az erősek mindig úgy érzik, hogy csalhatatlanok
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Mikor az entrópia emelkedik és mindent felkavar
A szolgálatok beindulnak, hogy ne legyen túl nagy a zaj
S kitüntetett szerephez jutnak megint a seggnyalók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Itt szép lehetsz, de okos nem, mert kötelező a hit
És ellenség lesz mindenki, aki kételkedik
És erkölcsről papolnak álszent köpönyegforgatók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Lassan kihull a memóriákból az egyéni tapasztalat
És átírja a központból kiküldött új adat
S jönnek a minden rendszerhez alkalmazkodók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Ahogy mindig újra kezdődik a bálvány körül a tánc
Megint befonja életünk egy láthatatlan lánc
És jönnek a lelkes ostobák s a gyáván megalkuvók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

S ha végül rájuk dől a ház és nincs már több hitel
Majd mást vádolnak azzal, amit ők követtek el
És engedelmes szolgáló a törvény és a jog
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Hát kedves fiam, édes lányom, véssétek be jól
E szép országban pusztít más is, nemcsak az alkohol
Jönnek majd és hirdetik, hogy milyen nagy magyarok
De tudjátok, hogy ezek bizony mindig ugyanazok
Édesapám, te megmondtad: ezek ugyanazok

Óh, valahol így van ez, ahogy volt, úgy lesz
Édesapám, te megmondtad
Van, ahol így van ez, ahogy volt, úgy lesz
Édesapám, te megmondtad

Nos, be kell látnom...

Ritkán megyek a főoldalra, s most egymás után kétszer is megesett, hogy amit látok ott, nos, nem kérdés, hízelgő rám nézve...

Néhány napja hölgyike idegsségtől "szaggatott hangon riklácsolva" kiáltotta világgá, hogy én... mármint én.... ehhhehhheeee.... mennyire felháborítót közöltem a blogomon... eheehhheeeee.... elolvastam azt a posztot, tettem oda egy szmájlit, hogy lássa kedves, okos bloggazda, onnan a messzi távolból, ahol oly nagyon hazafi, hogy olvastam... -de úgy hallom, sajna nem tetszik neki a mosoly, s már törölte-, majd most ismét kinéztem a főoldalra s a kommenteket pörgetve látom, hogy jaj, ezek élni sem tudnak nélkülem, hiszen bár gyakorlatilag senkihez nem írok már kommentet, innen a sok baromarcot kitiltottam -tehát aki itt van, azt szívesen látom, s csak olyan van itt-, s mégis, még mindig, most is, a fóoldal kommentjeinek mondjuk 90%-a -abban az időpillanatban legalábbis- velem foglalkozik.

Fontos emberekkel van tele a hely. És én vagyok a gumicicájuk. Drágáim, ha ettől kerekebb az életetek, ettől érzitek magatokat fontosnak, fel ne adjátok!!!



/Remek tekintet innen, e/ 

Én mán csak ilyenben veszek részt, s természetesen csakis azért, hogy ne egyedül orozzam a dicsőséget!
Ez nem is kérdés, ugye?!

Hosszú s kalandos -egyfelől, másfelől meg rém unalmas, de sőt...- kvázi életem során valamiért idő előtt romlik rám az összes háztartási gép. Ezen megállapítással már nem is vitatkozom, csak csendes hümmögéssel elfogadom eme méltatlan tényt s csendesen örülve a nyert napoknak, várom a következő alkalmat, mikor mentenem kell valamiképp egyik kedves, okos életem megkönnyítő s kényelmem szolgáló gépemet.
Talán ezen tárgyak sorában az előkelő első helyet a mosógépem foglalja el -bár joggal idekívánkozik a cirko, a mosogatógép vagy a hűtő is-, mert hogy, hogy nem lankadatlan tettvággyal bizonygatja nekem, hogy nélküle megáll az idő... (Persze én hiába mondom neki szinte naponta, szépen, tagoltan nyugodtan, majd hangosabban, gesztikulálva és egyre dallamosabban, hogy tisztában vagyok fontosságával, mi több, nélkülözhetetlenségével, de ez a cucc, ez sz@rik rá... rendre meg köll mutatnia, hogy ő biza ki tud velem tolni de betyárosan... mely alkalmakkor én csak állok, oszt nézek, s lapoznék az időben, de az sajna, nem hagyja ezt a menekülési útvonalat...)

Történt, hogy tegnap valamikor napközben, bepakoltam a nadrágokat, pulcsikat, farmerokat, cirka egy tonnányi fekete ruhát a mosógépbe, amit ahova kell elhelyeztem, eltekertem amit amerre kell, és benyomtam amit ahol kell... majd a kellő berregést meghallva -mely jelzi, hogy okoska elkezd gondolkodni feladatán, melyet tőlem, a gazditól kapott- ki is mentem a fürdőszobából s tenger eszem világmegváltó figyelmét másfelé fordítva letudottnak tekintettem ezen feladatot. Térültem-fordultam -mint a villám ugye, ez esetemben nem is kérdés-, majd bevittem a köntösömet, mert az előkészített következő adaghoz az még kényelmesen befért, s ahogy a kupacra tettem remek fehér alkalmatosságom, rátévedt tekintetem a mosógépre... az imént, alig 23 és fél perce a hatos programot kiválasztva indítottam kedves ketyerét, ami akkor mormogott is ahogy kell, s most, ismétlem, cirka 23 és fél perc elteltével a 6-os és 7-es jelzés között dekkolt a nyíl.
Nos, izé... kővé dermedtem -ami ugye az esetemben nem jelent oly óriási sebesség ingadozást, de igenis hatalmas változásként élem meg az ilyen meghökköket, na-, farkasszemet néztem má' megen egy háztartási géppel, a má' megen a mosógép az a renitens, mely nem akarja aztat csinyáni amit én mondok neki. Pedig hát kettőnk közül én vagyok a gondolkodó lény, de pláne s de sőt, én vagyok a főnök... oszt akkor... ehhh....

Tekergettem... megpróbáltam a szűrőt kinyitni, mert legalább az a homlokzaton van ennél a modellnél, így még én is elérem azt, de ugyan a távlság nem okozott gondot, erőm viszont kevésnek bizonyult hozzá, hogy én kerüljek ki közelharcunkból győztesként, így részfeladatom végezetlenül hümmögtem tovább mankómra támaszkodva s kerekeket kattogva kergetve agyam helyén, hogyaszongya mos' megen mi a bűbánatos nehézséget csinyájak????
Ildike. Sajna 10' és már kocsija sem lesz, mert  kedves férje megyen zenélni -csak acélosan, igaz-e-, így Ő sem lehet mosógépem megmentője most.
Kati. Oh, mondta, hogy persze, jön s elviszi a mosnivalót, a gépet megnézni nem tudja, de a mosást -szokás szerint ugye, bakker...- átvállalja, rögvest amint az ebédet befejezik. (Öööö... mér?? Tsókolom, dél van??? ... az volt... vagyis tán valamivel egy óra után... bocsi)

Én még rendületlenül tekergettem a tekergethetőséget a gépen, gondoltam, hátha, illetve egy frászt, de legalább azt hihessem már, hogy csinálok valamit... s amint nem tudom hányadszor tekertem az elejére a programsornak, akkor meg is hallgattam a lépések zajait... s kiderült, eleve nem hajlandó elindulni a víz beeresztés sem, s ott megtorpanva a teljes folyamat dugába dől...
No, bírtam ismét kapni a telefont, s megyét váltó mobilhívással megkeresni egy csokornyakkendős és teleportáló képességgel megáldott kecskét éppen jobb belátásra bíró Anit, hogy itten eksön van, nem-e tudna-e esetleg mosógép ügyileg elugrani hozzám a nap folyamán... vagy akármikor...
Mert csakúgy, mint itt elrebegtem már egyszer, mielőtt szakit hívok szeretem tudni, hogy szakis macera van, s nem olyan, amihez elegendő egy reneszénsz ember, ki jelen esetben s jó néhányszor mostanság ő. Ugye.
A kecskék leárnyékolják a mobiljelet. Ezt le kell szögeznem. Főleg a csokornyakkendős, konok szemöldökű ilyetén jószágok. Ám, ezen akadály áthidalása után sikerült egyeztetnünk, így nyugodtan, s tele mosógéppel és előtte egy remek újabb kupaccal, várhattam Katit és Anit is.

Valamikor délután el is került az utcában a barátnőm működő mosógépébe a ruhám, de mire erre sor került nagy felfedezlst tettem! Mert tenger eszem tágas térségében felmerült a dallamot hallgatva a lehetőség, hogy mintha itten eleve a víz se nem menne be a rendeltetési helyére, s annak hiányában ugye, még jó, hogy nem teszi a dolgát a gép. Ergó nem a mosógépem romlott el, hanem ahol a vízvezetékre csatlakozik, szóval valami szmötyi elállta a víz áldásos útját. Csakhogy kényelmem okán erre fényt deríteni nem tudtam, meg kellett várnom Anit.
Aki jött is, immáron iccaka, mert tán 9 óra is elmúlt már, s nekem, néniségemnek az biza már az.
Mosógép kibányász, mellette lévő szekrény lebont, szerelvény megbont... majd egy próba, mely során a nyomás majd' kivitte a felxi csövet a kezemből, de ezt átlépve legalább az kiderül, hogy jönni bírna a víz, ergó a mosógépbe való bemenetnél van a gond. Nos, ott is szétszed minden, s ahogy lekerült a cső, már egy fél marék vízkő ki is hullott... hínnye mondom... (de tsókolom, ennyire, de komolyan ennyire egyszerű lenne a gond???? mármint erőst idézőjelben ugye... de akkor is...)
Ha már
"...a vízkő, mer' az nálad keményebb...."

Kis biszbasz ecettel teli kávésibrikbe, spricnivel ecet bejuttatása küldetésének helyére, majd napszakot meghazudtolva kávézás, míg ecet teszi a dolgát a nálam is keményebb vízkó ellenében.

Osztán kis időnek elteltével minden vissza a helyére, immáron vízkötelenül és erőst epedezve a sikerért, hogy valóban ennyivel megoldottnak tekinthető legyen a baj, s működjön kedves, okos és szép gépem.

S lám!!!



Győzött a vízkő felett a csapatmunka.

S most, hogy ismét jár a mosógép, s ismét hallom is a zajt, mely minden túlzás nélkül kijelenthető: "...a hangja, hát az valóban ko-ko-kolosszális!!!", s így ugye az sem kétséges, hogy megszereltük, hiszen közös munka volt. :)

Már írtam néhnyszor itt is az én eféle merregondolásomról (például), s most találtam egy videót. Ideteszem hát.

 

Megpróbáltam, nekem sehogy se sikerül, viszont lenyelte az eredetileg idetett bejegyzésem is. :)

Vissza az egész, íme a cikk részlete, amit nagyon érdemes elolvasni:

És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.”
Ott voltam este, egy voltam a százezres tömegben.

Mi, a tömeg kinn, s ahogy Majtényi László mondta, a földalatti alagútjában bujdokolva közlekedő „pol-elit” pedig az Operaházban.



Ma reggel hallottam több embert is nyilatkozni Majtényi beszédéről, és egybehangzóan az jött le, senki nem gondolta volna, hogy ennek az embernek valaha elszakad legendásan híres türelme, végtelen szakmai tudását egyszer is kénytelen lesz szónoki beszédbe önteni a haza védelmében.
De ez az idő is eljött, mocskok hada elhozta.

De itt még nem tartok. (Annál is inkább, hogy egyszer már megírtam az egészet, az utolsó gondolatoknál tartottam, mikor a parkom szerkesztője becsapta a kaput és huss, kihajította a nihilbe minden szavam…) Szóval, délen indultam Pestre, mert boszorkányos kávézási feladatom volt mielőtt az Andrássy útra értem volna.
Néhány nappal ezelőtt, mikor kiderült, hogy lesz ez a párhuzamos dolog (kinn a bárány, benn a farkas… jelen esetben a klasszikus szerepek így cserélődtek fel), feltettem egy kérdést a fészen, hogy vajh lesz-e ott valaki, aki hajlandó nekem segíteni vagy jobban teszem, ha nem indulok el, mert nem akarok bajt. Hihetetlen, tudom, de nem magamnak, hanem senki életét nem akarom gabalyítani feleslegesen. Több reakciót is kaptam, hogy kivel, hol találkozom, aztán nem veszek majd el, nyugodjak meg. Nos, ez megtörtént, boszorkányos barátném oda is kísért, majd ugyan nem találtuk meg egyik kontaktot sem, de én őt elzavartam, mert lefagyott a lába, mondván, én ott boldogulok… azt vagy százszor megkérdeztem, hogy merre kell mennem a földalattihoz, mert csak nem maradt meg az infó néhai agyam helyén… Luci el.
 Felhívtam egy ismerősöm, akivel eddig csak demonstráción találkoztunk, mert akikkel előre megbeszéltük, azokkal elkerültük egymást és a tömeg egyre nőtt, én jobbnak láttam nem sétafikálni, hanem igyekeztem nyugton maradni. Megbeszéltük, hogy Ő merről jön, én hl várok, majd megtaláljuk egymást.



A tömeg egyre nőtt, én egyre beljebb a falhoz szorultam. Aztán eszembe jutott egy szintén csak demonstrációról ismert valaki, akivel még aznap reggel is beszéltünk a fészen, s Ő mondta, hogy miért kérhettem volna TELEKOCSI szervezést… jogos, csak hát… szóval, felhívtam Mariannát. Ő éppen Egerben ült otthon a gépe előtt és követte az eseményeket… hmmm… mondta reggel, hogy nem jön, de én ezt ott pánikomban elfelejtettem… így nekiszegeztem a kérést, hogy izé… és lőn!!!
Köszönöm Marianna, köszönöm Kifa!
És köszönöm annak a rendezőnek, aki átküzdötte magát a tömegen értem, ami ekkorra már túl volt a kritikus ponton. Hogy rám találjon, egyik mankómat a magasba emeltem, hogy a Művész Kávéház homlokzata melletti szabad cirka hatvan centis beszögellésben megbújva s így láthatatlanságomban mégis megtalálható legyek.







Határozott hangon s határozott „léptekkel” utat kérve, bevitt a kordon mögé, közvetlenül a színpad lépcsőjéhez, ahol is egy bazi méretű hangfalon ücsörögve biztonságban lehettem. Amint mentünk át a tömegen, a rendező el-elrikkantotta magát: „Utat kérek! Mozgássérültnek segítek!” S mindenki mosolyogva segített is. Egy hölgy volt, aki megjegyezte ezt: „Minek jön ilyen helyre egy mozgássérült?” Én pedig válaszoltam is:
- Mert ez a hazám.
S magamban folytattam is, persze.
Mert ezt megtehetem. Mert demokrata vagyok, mert a demokráciánál jobbat a köztársaságnál magasztosabbat élhetőbbet nekem még nem mutatott a világ. Mert én ebben hiszek. Mert amit tudok, meg kell tennem. Mert el kell mondanom, le kell írnom, amit gondolok. Mert ha bírok, oda kell mennem, mert a sok kicsi… mert nem tartom nagyobbra magam, mint bárki aki ott ácsorgott, de kisebbre sem.

Ott állt egy vak férfi is, aki szintén a biztonság miatt került a kordonon belülre, s akinek kísérői –két nő- tolmácsolták a színpadon történteket, ha éppen nem volt hallható a dolog, s akiket a rendező az én pesztrámmal is megbízott. (Amit szintén köszönök, de szerencsére nem volt rá szükség, remek helyem volt.)
A kordonon kívül, de szinte mellettem egy darabig ott állt Árok Kornél is.







Most nem kellett kecsöp…





Kónya Péter



Iványi Gábor

Elszavalta a Szózatot egy általam is ismert, és nagyszerű, de sem nem fényképeztem le őt, sem a nevét nem jegyeztem meg, egy ismert bajuszos színész, és most valahogy más értelmet is nyertek ezek a szavak. -Pironkodva és újabb hálát renegve, most éppen Tát felé, Katinak, már tudom, hogy Galkó Balázs az a rendkívül karakteres, mind fizikiskára mind orgánumra nézve emlékezetes színész. Csak lám, az agymentes néninek ez sem lehetetlen... köszönöm Kati!- Illetve nem más… csak nekem, mert eddig nem volt más, mint egy elfogadottan fontos, de annak nem érzett vers… most, ahogy ott ültem a hangfalon, „alattam” dügörögtek az érces férfihangon elszavalt sorok, ahogy a combom izmaiban éreztem azok súlyát, azt hiszem, megértettem az eredeti, s jelenkorban fájón, napjainkban ismét kéretlenül megélt nyomatékát.

Aztán vége lett. Felhívták a tömeg figyelmét, hogy a helyszínt az Oktogon felé hagyjuk el. Nos, én még ücsörögtem kicsit strázsámon, mert láttam, hogy egy emberként hömpölyög az ráradat az Opera felé… némmá mondom… -aztán ma olvastam, hogy viki, vagy valamelyik talpnyalója azt nyilatkozta, hogy ezrek álltak az Operaház körül, hogy autogramot kérjenek a pol-celebektől… öööö… ezek tényleg, de komolyan ennyire ostobák? Azt hiszik, de csak egy pillanatra is felmerülhet bennük, hogy ezt a porhintést bárki megeszi?-, nos nekem már semmi keresnivalóm nem volt arra, tekintve a sovány malac vágtában igyekvő TEK-eseket. pláne, így gondoltam, ha csihad a tömeg, indulok. 
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a kordonon kívülről ezt hallom:
- Marianna Gotyár! Marianna Gotyár!! Hol vagy, Marianna Gotyár?
Immáron odaevickéltem…
- Marianna nincs itt, az előbb beszéltem vele.
- De nekem neki kell segítenem!
Meg sem vártam a folytatást, mert lám, néhai tenger eszem helyén a légüres térben a túlélés mégiscsak tetemes helyet foglal el, így feleltem is:
- Engem!! Engem kell megmenteni! T. Lencsés Márta vagyok…
- Te vagy Lencsés Márta? Akkor téged kereslek, ja értem, valami akkor eltekeredett, de megvagy!!  Farkas Kata vagyok.

Huh… nagy kő… és igen.. és mi több…

Marianna köszönöm! Kifa köszönöm!
Farkas Kata köszönöm! György Kati köszönöm!

A tömeg még mindig velünk ellenkező irányban haladt, de nekünk az Oktogon felé kellett mennünk, ahol is elbúcsúztunk s én felszálltam a kisföldalattira, majd a Deákon át a 49-es villamosra –amin egy három tagú, transzparensekkel felszerelkezett, 52, 68 és 74 évesekből álló csoport taglalta a történést, s elmondták, ők a fideszre szavaztak, de csalódtak, óriásit és ennek hangot is adnak- ami kivitt a Kelenföldi pályaudvarhoz. Ahol bő 50 percet ültem a váróban, mert épp pár perccel előbb ment el a busz, s a következő egy óra különbséggel indult csak.
Hazáig azon edzettem, hogy el ne aludjak, s ugyan esküdni mernék, hogy ez nem történt meg, mert a fájdalom addigra annyira tombolt, hogy az út ilyetén minden percére emlékezni vélek, ám a megállók közül, ha megveszek se tudok kettőnél többet felsorolni… na, mindegy… para…parajelenség ez, na…

11 óra is elmúlt mire hazaértem. Ma pedig még nem öltöztem fel, mert teljesen szét vagyok ütve. Már mondtam, de tessen végre komolyan venni: nagyon ajánlom törpének, hogy térjen észhez és vonuljon illegalitásba, öntse magát aranyba, aludjon téli álmot vagy bánom is én, de hagy ne kelljen  már többször kimennem demonstrálni a jó ég megáldja szerencsétlen alkalmatlan mitugrászt, mert ezt én nehezen viselem!
Na.

Vörösmarty Mihály: Szózat

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar,
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! Itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
„Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!”

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Vörösmarty Mihály (1800 - 1855)



S egy kontraszt. Az emberek a másik oldalon vannak.

Vagy írhatnék más, tán több tucat nicket is, ugye, de most erről a szegmensről van szó.

Köszönettel tartozom neki.

Most, alig vitázott, alig fejtette ki körmondatok és -számomra már-már- érthetetlen tirádákban a véleményét, csak egy városi legenda alá, minden megjegyzés nélkül betette ezt a linket nekem.
S miközben persze, itt motoz a lehetőség is, hogy nekem ehhez semmi közöm, mert nem nekem szánta, mégis nagyon, nagyon-nagyon értékelem, hogy láthattam ezt a filmet. S valóban, ténylegesen a világon semmi közöm hozzá, mégis.

"Néha azt sem tudjuk, hogy mit miért csinálunk. Bármelyik bolond lehet bátor, de a becsület más. Az az igazi oka annak, hogy valamit megteszünk vagy nem; megmutatja, kik vagyunk, és talán azt is, kik akarunk lenni."

"Nem vagy itt jó helyen,
Nem vagy való nekem..."
Igen. Ha viki méltó lenne KissTibihez vagy a Csík zenekarhoz, azt mondanám, a törpe hitvallását tolmácsolják, a köztársaság, demokrácia elmúlásának vészóráján...

Ezzel együtt, sőt, éppen emiatt, tartsunk ki, erős, sikeres, jövőt mutató új évet kívánok mindenkinek!

Aki erre jár, s aki meg nem is, annak is, boldogabb, sikeresebb, jobb, de nem jobbik, eq-ban gazdagabb, nyíltabb, európaibb, magyarabb, s nem magyarkodóbb, magyarhoz méltó, kilátásokkal bíró és kiszámítható kerek, boldog új évet kívánok!

Éljen kedves vezetőnk!

De sírnék én is, csakúgy öszintén, mint a koreai tömegek a minap...

„Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.”
/Ady Endre 1902./ Például innen az idézet

Kertész Ákos azt mondja a történelem nem ismétli önmagát. Nos, én meg azt mondom, a látszat mégis ez.

Ki így, ki úgy...

 

Már volt itt, de nem bírok megszabadulni tőle, sőt, mi több, nem is akarok.

 

Le kell szögeznem, hogy nem az. De a párhuzam áll, mert a mai napomban mindkettő fontos szerepet játszott.

Egész nap mormogott okos és meglehetősen üres fejemben, hogy mintha valamit elfelejtettem volna... aha... de nem... de bizony... de nem... aha...*

Szóval, úgy esett, hogy kibattyogtam a 11-es buszhoz, bőrönddel -benne a pakkommmal és azzal amit kitaláltam, hogy részt vehessek akkor is, ha nem vagyok ott... ostoba vagyok, vagyis erre nem is ez a megfelelő szó, de most nem jut eszembe az igazi, tehát ez is megteszi- és szokás szerint kinn ácsorogtam vagy 10 percet, mire jött a buszom.
Egyeske és Ketteske barátja, egy végtelenül szimpatikus fiatalember volt az útitársam, aki temérdek saját cucca mellet boldog karmamentési tettként bevállalta az én pesztrámat is míg beértünk a Népligetbe, persze politizáltunk is egy sort, nomeg átrágtuk magunkat a jelen oktatás rendszertelenségén és miegymás. Dani remek figura! (Itt is megemlíttetett már, de -s szögletes barátném, figyi!- íme egy példa az elveszett képekre!!!)
A buszról leszálltomban kicsit várnom kellett, s próbáltam telefonon elérni [ht]-t, s ezen szerencsétlenkedésem közepette bírtam összeismerkedni a családja egy részével...khmmm...  Majd kisvártatva befutott, s mentünk amerre mennünk kellett.

Vagyis amerre ment, mentem utána, mert ugyan éntőlem lehet az a Kunigunda akárhol is, s bár megnéztem többször is az utvonalterv.hu-n, egy lépés, nem sok, ha egyedül megteszek, tuti_fúró_kukker, hogy rosszfelé indulok...
Cirka 35' laza séta, úttalan utakon... és már ott is voltunk...





S itt megjegyzem a felirat sokunkat kísért és kísér.



Ott az én ostobaságom megkövüláse is.



Ahogy róttuk a kilométereket -nekem igenis maratoni távnak tetszett ez- azon agyaltam -ennyi eufemizmust lécci!!-, hogy mit fogok mondani, vagy egyáltalán... oda merek lépni? És különben is... ha tudnék, elszaladnék... de persze egyrészt ammánnekem nem megyen, másrészt meg én részese akarok lenni ennek, s ha csak azzal lehetek azzá, hogy megszorítom a kezét annak aki vállalja ezt a tettet véghezvinni, akkor -tűnjek bármilyen idiótának is, ami nem is tér el a valóságtól- ezt a tettet meg én teszem meg. Na.
Nehéz volt az a kő... de elvittem! [ht] pedig készséggel támogatott ha kellett, mutatta az utat és egyáltalán, pedig Ő képes rá, mégsem szaladt világgá mellólem s mosolyogva kísért.
Persze annyira sokáig tartott a Flórián tér utáni megállótól a Kunigunda utcáig -a 64.-ig pontosan- a túra, hogy alig tíz perc után indulni is kellett vissza, mert szegény dolgos ifjú hölgynek be kellett állnia melóba, így elrebegtem amit mondani akartam az ott lévők közül annak aki a közelemben állt -élükön Magyar Katinak. Ő... szóval, furi érzés ez nekem... nagyon furi... a fészen ismerkedtünk össze, és.. és talán kétszer -ezzel együtt háromszor- találkoztunk, minden alkalommal egy-egy tüntetésen, s most ahogy remegő térdekkel de magabiztosnak szánt arckifejezéssel odatipegtem a kordonok mögé, örömmel, barátként üdvözölt. Végtelenül megkönnyítve a következő pillanatokat nekem.
Köszönöm amit tesznek. Érted is teszik.

Katinak köszönhető az is, hogy visszafelé nem kellett megtennünk ismét gyalog azt a gigászi távot, mert mikor búcsúzkodtam -persze kínált hellyel, és innivalóval és minden egyébbel... és nekem erőt kellett vennem magamom, hogy el ne mondjam ami napok óta tépett, s aminek ír dittés analógiáját ő is megküldte nekem sms-ben mielőtt indultam, éspedig azt, hogy majdnem hoztam muffint.... ennyi eszem van!! éhségsztrájkolóknak muffint!! Ditte pedig kalácsot ajánlott első nekibuzdulásában... pedig Ő okos...:)), de mondom, szerencsére nem kotyogtam el ezt Katinak, aki 14. napja kinn van és teszi amit tebni kell, teszi amit megkövetel a haza- tőle, akkor szerzett nekünk fuvart, így néhány perc alatt kényelmesen, nem láb lefagyva a béleletlen rokicipőmben, megérkeztünk a célhoz.

Már fájt mindenem.
Ő átvette a kasszát, én letelepedtem egy asztalhoz, s vártam a ... a forraltborom. Mert ugyan csíkoskv-ra szólt a meghívóm eredetileg, én ott azonban átváltottam "kuponom" az illatos, ádes, fűszeres nedűre... nyammm... azonnal visszaköltözött belém a lélek...

Majd újult erővel kocoghattam ki az egomi buszhoz, mellyel aztán eljutottam ide, szülővárosomba.
Ám a kalandnak akár vége is lehetne, de nem úgy van a'! Két ember van, akik ha ideérek a városba segíteni szoktak nekem, hogy lejussak Apuhoz, mert itt helyi tömegközlekedés nincs -adősságrendezés miatt- így azzal nemigen lehet próbálkozni, ám most vaélahogy meg kellett oldanom. Leszálltam a pasti buszról és becsattogtam a forgalmi irodára, s az ott ülő s kávézó, tévéző sofőrüktől megkérdeztem, ilyenkor mi a teendő. Meg is kaptam a választ, a 2. kocsiállásról indul félóra múlva a szentendre felé közlejedő pesti busz, az elvisz oda ahová el kell jutnom. Direkt rákérdeztem a megállóra, s azt a választ kaptam, hogy igen, ott megáll.

Nos, nem állt meg. Még jó, hogy egy utas mondta, előbb szálljak le, mert ha nem teszem, a világ végére -a pilismaróti vámhoz- kivisz a busz, mert legközelebb csak ott van megállója. Remek, így ismét gyalogolhattam vagy ... vagy sokat....
No mindegy. Itt vagyok.

Nívós forraltbort ihattam, el sem mondom milyennek éreztem magam a villámlátogatás miatt, amit szolidaritás demonstráásnak szántam, s a kő, az kő... ugye... a zócejánból belőle... a demokrácia tengerébe dobtam (ehhh... de negédes, már-már farkasért kiált...), nevemmel ellátva, azért, hogy akkor is ott lehessek, ha nem tudok...

Ez a zene!!! Itt zakatol és nem tudok, nem is akarok szabadulni tőle... de ha ez menne megállás nélkül a kültéri hangszórókból, monoton egyhangúsággal, hozzá reflektorok ordító fénynyalábjaival, ahogy éri ez karácsonyi kettő azaz 2 darab számmal a sztrájkolóknak, nos, lehet annyira nem tetszene mint így.



Tartsunk ki! Ez a korrekt buzdítás. Köszönöm.

Sok ilyen van, gyakorlatilag hetente lehet olyat találni amelyben tisztán látható, egyértelműen ő maga adja bizonyítékát annak, hogy saját szavaival szöges ellentétben álló dolgot tesz, s azt aztán tejles mellszélességgel le is nyomja a fidesznyikek torkán, meglepetés talán, de még mindig sikerrel.

A cikk amiben ez csak illusztráció, s melyet érdemes elolvasni, mert igen, híven tükrözi a jelen állapotot.

Tudom, ha én megkérdezem (aztán itt annak az update-e néhány hónappal későbbről), az nem sok jóval kecsegtet. Vagy, mikor drukkolok valakinek.

Ez már mind tiszta. Tudom, hogy nem kéne, de talán akkor ez is egy az én addikcióm -a hálón függeszkedés- mellett, mert azt is tudom, attól, legyen az bármihez köthető, nem egykönnyű megszabadulni, így egyelőre magam sem tudom levetközni, hogy zsigeri ellenállást ne érezzek az ilyen ember irányában. S ez még ugye nem a függőség, mert valami_ellen nem lehet addiktív az ember, így én is változtathatatlanul és talán ostobán, de akkor legalább nagyon is önazonosan a hazám felé, s nem kevésbé a demokrácia felé érzek elkötelezettséget, s igen, szar ügy, ez az addikcióm olyan, amelytől sosem fogok megszabadulni. Amíg én élek, illetve a cucc ami kiváltotta ezt belőlem, megvan, addig ez is tart.

A Magyar Köztársaság. Már az utolsó napjait éli. Ahogy én is a nyugdíjas társadalomban, hiszen január 1-től a Magyar Köztársaságból királyi szóval kirúgattatik a köztársaság -úgy, ahogy a fidesz-ből anno a demokrácia, majd a fiatalok is-, s ahogy a rokkantak kitoloncoltatnak a nyugdíjasok közül. S bár utóbbi befizetésen alapuló kiszámított és kiszámítható járandósságból, januártól a létbizonytalanság egy zsarolási eszközévé degradálódik.

Előbbi pedig.... nos, előbbi pedig egy hisztis homokozólapoátját vesztett konok, nem túl okos, de kicsit sem buta, ám annál erőszakosabb sértett óvodás bosszúja.



/Éljen kedves vezetőnk!/

Szóval, meddig még viki? Meddig?

Mint majd' minden, hát ez is távol áll tőlem, de még hallótávolságon, s most már emlékezetbelin is, belül.
Ajándékemlék.
Emlékajándék.

Jó, hogy nálam mindig van tartalék. Mindig van amire nem emlékszem, így mindig van, ami majd egyszer, vilámmcsapás szerűen tér vissza, s foglalja el a tágas tér egy kicsiny szegletét néhai agyam helyén.

Halovány dunsztom sincs a mostani flash kiváltó okáról, mert az úgy látszik -de furi!!- nem oly értékesnek méretett fel, mint maga a kép, így helye az örök vadászmezők, de ez, nos, ez megvan. S hogy később is meglegyen, leteszem a padomon.

Sokszor jegyeztem, hogy Esztergom, Zsolti és én a művház gyerekőrzőjében vártuk mindig, míg Anyu vagy Apu jött értünk, s mehettünk haza, ahol nocsak!!, távollétünkben megérkezett a Jézuska!
Hozott szép, mennyezetig érő csillogó-villogó díszekkel, ezer pici, fényésséges gyertyával ünneplőbe öltöztetett és kicsiny házunkból tetemes területet elfogalaló karácsonyfát, alatta tengernyi színes, jobbnál jobb ajándékkal.
Aztán mire besötétedett, átbattyogtunk a két utcával arrébb lakó Nagyiékhoz, ahol sokkal kisebb, de forgó*, száz csillagszóróval díszített fa, és igazi, ünnepi vacsora várt. No, és persze ajándékok, de nem ez a lényeg.
* Forgott a fa. Tati egy igazi, klasszikus ezermester volt. Mindig is. Anyu tőle örökölte ezt a képességét. Tati a fenyőnek csinált egy ládát, melybe földbe rejtett motort épített, amibe lehetett rögzíteni a fát, s így az -kurblival, illetve kulccsal élesítve- teljes köröket leírva mutathatta meg magát nekünk.

Ez egy szertartás volt. Csillagszórók, gyertyák meggyújtva, fa forog, mi ott állunk és énekelünk.

A hagyomány feladhatatlan része, s tegnap óta tudom, ezért kötöm össze ezt a hangot én a karácsonnyal. a hegedűszóló.
Tati hegedűjét én csak karácsomykor láttam, egy régi, ütött-kopott tokból vette elő ilyenkor, s a játéka végén gondosan oda is helyezte vissza. Szertartásos mozdulatokkal, nyilvánvalóan láttatva a hangszer felé érzett tiszteletét.



/A bélés színe rémlik, és az, hogy megvolt a tok..../

Persze, ha megfeszülök sem emlékszem arra, hogy mit is játszott Tati, de a hegedű hangja, s maga a szertartás visszatért.
Nekem ez az ajándékemlékem, emlékajándékom idén.
 

Mindig azt hiszem, ááá, már minden megvan. Aztán dehogy... illetve lehet, újrafelejtek ezt-azt, így viszont a kallaszikus örömoldalát élem meg az aggkori emlékezetvesztésnek, hiszen majd' mindennapra jut egy új darab!

Boldog karácsonyt!